<<< Vissza a Helyi Értéktár nyitóoldalára
A nemzeti érték megnevezése:
Táti Porcelánbaba Klub
Települési Értéktárba történő felvétel határozata: 7/2015 (XI.24.) TTÉBH
A Táti Porcelánbaba Klub felvételt nyert a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba.
A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:
Kulturális örökség
A nemzeti érték fellelhetőségének helye:
Tát
A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:
A Duna-kanyar nyugati kapujában, Tát kisvárosában – a helyi Kultúrházban – alakult és működik jelenleg is az ország első és eddig egyetlen Porcelánbaba klubja.
Egy 2005 Adventjében – Czibuláné Csicsman Erzsébet gyönyörű porcelánbabáiból – rendezett kiállítás olyan mély benyomást gyakorolt a klub tagjaira, melynek hatása alól máig nem tudtak szabadulni. 2006-ban többen elhatározták, hogy a babakészítő mester vezetésével szeretnének megismerkedni a porcelánbaba készítés rejtelmeivel. A próbálkozásból szerelem lett, és ma már 17 hölgy szerez örömet saját magának, a közönségnek, de elsősorban a gyerekeknek a szebbnél-szebb babák elkészítésével, kiállításon való bemutatásával. Magyarországon még nem túlságosan elterjedt ez a különleges, és sok ügyességet, kreativitást igénylő hobbi. A megalakulásuk óta eltelt közel tíz év alatt számtalan egyedi kézműves remek született a kezük között. Valamennyi baba más és más. Az aprólékosan kidolgozott babák minden egyes porcikáját egy-egy hölgy maga készíti el. Márpedig ez jó néhány kézműves mesterség ismeretét is feltételezi. Porcelánból általában csak a babák feje, végtagjai és mellrésze készül, melyet mesterük önt ki gipszmintába kaolin alapú öntőmasszából. A babák arca több napos megmunkálás, csiszolás, az arckifejezést leginkább megadó festés, majd az égetés után nyeri el végleges formáját. A fejtartástól, a „sminktől”, a szem formájától függően egy alapformából számos egyéni karakter születhet. A porcelán testrészek kitömött textil testet kapnak, aminek belsejében egy csontszerű műanyag váz gondoskodik róla, hogy a baba különböző mozdulatokban is megálljon. S akkor még nem beszéltünk a kalaptól a cipőig minden ízében valódi öltözékről. A ruhavarrást komoly kutatómunka, illetve a textíliák és egyéb kellékek gondos összeválogatása előzi meg. A kezük alól kikerülő alkotások szinte élnek.
A győri Zichy palotában évenként megrendezett nemzetközi versenyen az első években egyéni munkákkal indultak, majd 2010-től közösen különböző jeleneteket állítanak össze. A győri versenyeken, életképeikkel rendre első helyezést értek el, 2013-ban különdíjat nyertek a babakészítés népszerűsítéséért, emellett egyénileg is értek el szép sikereket.
Több életképüket hívják kiállításokra. Kastélyról kastélyra jár a „Barokk esküvő” a győri Zichy palota, a Fehérvárcsurgói Károlyi kastély, a Lökösházi Bréda kastély után az ország legszebb barokk kastélyában a Fertődi Eszterházy kastélyba volt látható több hónapig. A 2014-ben készült életképük a „Délután a parkban” a Bréda kastély után a Pesti Vigadóban is bemutatták. Legutóbb pedig, a 2015. évi versenyre készült el a díszmagyar viseletet bemutató életképük, melyet elsőként a budapesti Kiscelli Múzeumban láthatott a közönség.
Művészeti vezető: Czibuláné Csicsman Erzsébet
Klub vezető: Kátai Ferencné
A klub tagjai: Balázs Szilárdné, Czibuláné Csicsman Erzsébet, Erdős Péterné, Kátai Ferencné, Maráz Erzsébet, Dr. Mosonyi Anna, Nemes Pálné, Németh Jánosné, Pappné Adolf Erzsébet, Robotka Ernőné, Saár Jánosné, Schmidt Lászlóné, Sófalvi Melinda, Süveges Zoltánné, Szabó Mihályné, Szűcs Erzsébet, Varga Lászlóné
A Táti Porcelánbaba Klub életképei:
2010. A Föld gyermekei (16 db porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Győr: Zichy-palota, Bécs Collegium Hungaricum, Pesti Vigadó
(XIV. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen Életképek kategóriában I. helyezés)
2011. János Vitáz Tündérországban (16 db) porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Győr: Zichy-palota, Lökösháza: Bréda kastély, Fehérvárcsurgó: Károlyi kastély, Bük-fürdő, Mesterháza
(XV. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen Életképek kategóriában I. helyezés)
2012. Húsvéti locsolkodás Táton – A táti sváb népviselet bemutatása (16 db porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Győr: Zichy-palota, Fehérvárcsurgó, Visegrád, Esztergom: Prímás pince
(XVI. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen Életképek kategóriában I. helyezés)
2013. Barokk esküvő (21 db porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Győr: Zichy-palota, Lökösháza: Bréda kastély, Fehérvárcsurgó: Károlyi kastély, Bük-fürdő, Fertőd: Eszterházy kastély
(XVII. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen különdíj)
2014. Délután a parkban (16 db porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Győr: Zichy-palota, Lökösháza: Bréda kastély, Dorog, Bük-fürdő, Pesti Vigadó
(XVIII. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen Életképek kategóriában I. helyezés)
2015. Vasárnapi mise után az Esztergomi Bazilikánál – Díszmagyar viselet bemutatása
(14 + 5 porcelánbaba)
Bemutatók, kiállítások: Budapest Kiscelli Múzeum
(XIX. Országos Baba- és Mackókészítési versenyen Életképek kategóriában I. helyezés)
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:
A csoport tíz éve képviseli a várost és a megyét a legelőkelőbb kiállításokon, mint pl. a Zichi Palotában, Fehérvárcsurgón a Károlyi kastélyban, a lökösházi Bréda kastélyban, a fertődi Eszterházy kastélyban, a Pesti Vigadóban, a budapesti Kiscelli Múzeumban – mindenhol nagy sikerrel.
A Klub már nem először rendezte meg Táton az Országos Babakészítők versenyét, ami színvonalas több napos programokból, előadásokból áll össze. Tervei között szerepel egy babamúzeum kialakítása is, ahol megfelelő körülmények között helyben is megtekinthetőek lennének a babák.