Helyi értéktár – Táti Német Nemzetiségi Asszonykórus

<<< Vissza a Helyi Értéktár nyitóoldalára

 

A nemzeti érték megnevezése:
Táti Német Nemzetiségi Dalkör

Települési Értéktárba történő felvétel határozata: 2/2016 (X.19.) TTÉBH

A Táti Német Nemzetiségi Dalkör felvételt nyert a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba.

 

A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:
Kulturális örökség

A nemzeti érték fellelhetőségének helye:
Tát

A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:

1976-ban csendültek fel először a táti könyvtárban a szebbnél szebb dallamok, amikor Kátai Ferenc bíztatására a honismereti szakkör keretében a bátrabb sváb asszonyok összegyűjtötték leánykorban énekelt dalaikat. A dalkör Góra Andrásné vezetésével 1981-ig működött. 1990-től Pothorszki Lászlóné vezetésével alakult újjá fiatal tagokkal, de a régi hagyományokat ápolva. A régi pártház épületének egy szobájában kaptak helyet, ahol az elődöktől hallott dalokat megtanulták, hogy fennmaradjanak az utókor számára.

A dalok előadásában ifj. Rotbauer László, Mezei László, Schreck József, majd Mechler Ferenc harmonika játéka segítette a 12 főből álló kórust. A dalkör zenei vezetője Nagy Szilvia, aki gitár kíséretével tette felejthetetlenné a dalokat. 1994-ben a már 16 főre kibővült énekkar az összegyűjtött énekekből kazetta felvételt készített. 1995-től a mai napig Kubalek János kíséri gombos harmonikájával a dalkört.

Első alkalommal 1996-ban a magyarországi német kórusok Felsőgallán rendezett országos minősítésén megszerezték a legmagasabb „Arany Rozmaring” díjat, majd 2001-ben kiemelt aranyat értek el Gallyasi Géza vezetésével. 2003-tól Steinmann Vilmos a kórus zenei vezetője, akivel 2004-ben arany minősítést és 2016-ban kiemelt arany minősítést ért el a kórus.
A dalkör 25 éves jubileumára a legszebb dalokat CD felvételen örökítették meg. Rendszeres szereplői a városi rendezvényeknek. A kórust szoros kapcsolat fűzi a szomszédos falvak és városok népdalköreihez, de felléptek már az ország távolabbi településein, sőt külföldön Ausztriában, Németországban, Szlovákiában és Romániában is. Előadásaikban a német néphagyományra jellemző kétszólamú előadásmódot követik. Hitvallásuk a zene, a dal, a közös éneklés nem csak örömet nyújt, hanem formálja, neveli az embereket. A 26 év alatt összegyűjtött és előadott 150 német és sváb dallal céljuk a nyelv a hagyományok és a táti népviselet megőrzése és átadása a fiatalabb generációnak.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:

Mint a fentiekből is kitűnik, a kórusnak kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak, ahol természetesen a megye színeit is képviselik. Ezt még tetőzi a táti Musik-Land Kft. szervezésében idelátogató külföldi énekkarokkal való szereplés, ahol kiváló alkalom kínálkozik a kapcsolatépítésre. Az utóbbi néhány évben Európa szinte minden országából érkeztek csoportok és vitték az énekkar és szűkebb-tágabb környezetünk jó hírét. A megye német nemzetiségi életében is vezető szerepet játszanak, mivel Schmidtné Ilonka – aki a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője is – évente legalább kétszer nemzetiségi kórustalálkozót szervez Táton, de részt vesznek szinte minden hónapban más települések ilyen jellegű rendezvényein. Szerencsére a kórust kedveli a közönség, így nagyon sok fellépésre kapnak meghívót, és amit tudnak, el is vállalják. Segítik a kezdő, újonnan alakuló sváb kórusokat is kottákkal és egyéb támogatással.

 

<<< Vissza a Helyi Értéktár nyitóoldalára