<<< Vissza a Helyi Értéktár nyitóoldalára
A nemzeti érték megnevezése:
Táti-szigetek
Települési Értéktárba történő felvétel határozata: 4/2015 (IX.28.) TTÉBH
A Táti-szigetek felvételt nyert a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba.
A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:
Természeti környezet
A nemzeti érték fellelhetőségének helye:
Tát
A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:
A Táti-szigetcsoport három nagyobb és egy kisebb (változó) szigetből áll. A három nagyobb a Táti-sziget, a Nyáras- és a Körtvélyes-sziget. A változó kis sziget pedig az úgynevezett Csitrisziget. A Nyáros- és a Körtvélyes-szigetet a Sebes-ér választja el egymástól, illetve öleli körül a kis Csitri-szigetet. A szárazföldtől pedig a Kis-Duna választja el valamennyi szigetet. Közigazgatási helyzetét tekintve a négy sziget közül három (Körtvélyes-, a Nyáros- és a Csitri szigetek) Esztergomhoz, a Táti-szigetek pedig Táthoz tartoznak.
A Táti-szigetek nagydunai oldalán az ebedi gazdáknak is voltak parcelláik, ahol gazdálkodtak. A Táti-sziget nyugati csúcsát a parttal a nagy kőgát, a Táti-sziget keleti csúcsát a Nyárassziget nyugati csúcsával pedig a belső kis kőgát teszi átjárhatóvá. Építésük időpontja az 1900 és az 1910-es évek időszakára tehető. A szigetek soha sem voltak lakottak, ám az évezredek
alatt számtalan történelmi esemény „szemtanúja” lehetett.
A Duna ezen a szakaszon (is) nem csak jelenleg, hanem a római kor hódításai idején is határfolyó volt, ami az időszámításunk 340-390 között a környékünket illetően a limes határát jelentette. A számtalan római őrtorony közül az egyik a Körtvélyes-szigetnél, (a jelenlegi Rönkház környéke) a másik pedig a Nyáras-sziget csúcsának vonalában, a Kis-Duna partján őrizte
Esztergom és környékét a betolakodók ellen.
A „Nyárasd-szigeti” sánc, melyet a Nyáras-sziget keleti csúcsánál építettek fel, az 1595-ös török elleni csatához kapcsolódó emlék, amely a török hajók támadását volt hivatva kivédeni. Mára már csak a korabeli térképeken lelhető fel. Ugyan csak fontos színtere volt a török elleni sikeres küzdelemnek a táti határt övező mocsaras terület, amely az 1685-ös nevezetes Táti csata néven került be a történelembe.
A küzdelmes idők után térjünk ismét vissza a békés hétköznapokhoz!
Jelentősebb mezőgazdasági művelésre sem a talaj, sem pedig a környezeti viszonyok nem tették alkalmassá a szigeteket. A lakatlanságra a rendszeres árvizek, a körülményes megközelítés és a környéket évszázadokon keresztül elborító (Tát-Esztergom közötti) mocsaras környezet, mezőgazdasági hasznosításra pedig az előbb említett árvizek, az árvíz utáni hosszabbrövidebb vízborítottság és a gyenge talajminőség lehet a válasz. Az egyedüli rendszeres gazdálkodást a kaszálás és, szénagyűjtés, valamint a sarjúkaszálás utáni legeltetés jelentette.
A táti gazdák (és általában is elmondható, hogy a földművelésből élő emberek) mindig is természetet szerető, azt tisztelő emberek voltak. A szigetek rétjeit úgy kaszálták, hogy munkájuk során a környező állatvilágot a lehető legkisebb mértékben zavarják. Ismerték a kaszálóikon megtelepedő, a fák odvait elfoglaló madarak fészkelő és búvóhelyeit, ezért a költés, valamint a fiókanevelés időszakában fokozott figyelemmel végezték ezeken a helyeken a szokásos kaszálást, szénagyűjtést és egyéb munkákat. Évszázadokon keresztül zavartalanul nőttek, szinte őserdőt képezve a szigeteket övező galéria- és ligeterdők fái. Ezekből a fákból a gazdák csak éppen annyit vágtak ki, vagy kaptak engedélyt a kivágásra, amennyi éppen szükséges mutatkozott. Az uralkodó fafajta a nyár volt és napjainkban is az. Próbálkoztak gyümölcsfákkal is, de tartós sikert nem értek el. A vadkörte telepedett meg hosszabb ideig, de a környezeti viszonyok igazán ennek sem kedveztek (erre utal a Körtvélyes-sziget név is). Gombázni, csalánt szedni és fűzfavesszőért viszont ladikkal szívesen jártak át a szigetbe. A háború előtti időkben, de még a háború utáni évtizedben is idilli, talán nem túlzás azt mondani, hogy mesébe illő látványt nyújtott a gondozott rétek és az óriási fákkal tarkított, érintetlen galériaerdők, valamint a tiszta vizű csendes mellékágak látványa.
Kedvelt célpontja volt a környék vízitúrázóinak és vízi sport kedvelőinek a Táti-szigetek felkeresése, amely nem csak a testedzés lehetőségével, hanem a Kis-Duna, a Csutri és a Sebes-ér mellékágainak csodálatos látványával is megajándékozta folyóvízen idelátogatókat.
A viszonylagos zártság és háborítatlanság kedvezett a természetes növénytakaró fennmaradásának, a védett növények és állatok, különösen a vizes élőhelyeket kedvelő madarak megtelepedésének. Az évszázadok alatt hihetetlen nagyságú és fajgazdagságú madárvilág választotta költő, állandó, átvonuló, vagy pihenő helyül a szigeteket. Hasonlóan értékes élőhelyt biztosítottak a védett és csendes mellékágak, valamint a sűrű, vízparti növényzet a kétéltűeknek, hüllőknek és számos halfajnak. A napsütötte és szélvédett virágos rétek pedig a szitakötő, lepkék és más rovarok számára bizonyultak ideális helynek.
A szigetcsoport természeti értékeit és a táj egyedi, különleges szépségét az „átlagemberen” kívül a szakemberek is felismerték. Amatőrök és ismert szakemberek egyaránt igyekeztek az itt fellelhető természeti értékeket felmérni, azokat rendszerezni, majd eredményeiket publikálni.
A legkorábbi flórakutatók között említhetjük Feichtinger Sándort (esztergomi orvosbotanikus), aki az 1899-es kiadású „Esztergom megye és környékének flórája” című munkájában ismerteti a szigetek valamelyikén előforduló és általa azonosított mintegy 118 faj adatait.
A következő neves kutató Boros Ádám (botanikus és biológus, egyetemi tanár) a Gerecse és a Vértes területeinek kutatása során több alkalommal is járt a szigeteken. A leghosszabb időtartamú és megszakítás nélküli kutatómunka Hopp Ferenc nevéhez fűződik.
1938 és 1988 között, ötven évig megszakítás nélkül kísérte figyelemmel és jegyezte fel a szigetek madárvilágának összetételét, változásait, mindennapi életét. Emellett feljegyzéseket készített (ha nem is teljes értékűt) a szigetek emlőseiről, kétéltűek- és hűlőkről, továbbá szigetek gyakoribb lepkéiről, szitakötőiről. Napjaink kutatói közül Barina Zoltán (biológus MTM növénytár) neve kapcsolható össze a szigetekkel. Kutatási eredményeit a „Flora Pannonica” című szakmai folyóiratban tette közzé.
A szigeteken található védett növények és állatok közül csak néhányat említenék meg a teljesség igénye nélkül: szibériai nőszirom (Iris sibirica), pettyegetett őszirózsa (Aster sedifolius), réti iszalag (Clematis integrifolia), pettyegetett őszirózsa (Aster sedifolius), nyári tőzike (Leucojum aestivum), vitézkosbor (Orchis militaris), ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), stb. Néhány az állatvilág tagjai közül: tarajos gőte (Triturus cristatus), zöld levelibéka (Hyla arborea), erdei béka (Rana dalmatina), mocsári béka (Rana arvalis), vöröshasú unka (Bombina bombina), illetve a zöld gyík (Lacerta viridis), fürge gyík (Lacerta agilis), kockás sikló (Natrix tesselata), a füles vöcsök (Podiceps auritus), a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus), a kerecsensólyom (Falco cherrug), a vízi denevér (Myotis daubentoni), a közönséges denevér (Myotis myotis), stb.
A szigetek élővilágában bekövetkező első jelentősebb változást az államosítás hozta. A termelőszövetkezet (1970-es és az 1880-as évtizedekben) a Táti szigetben a tájidegen papíripari nyár iparszerű termesztésébe kezdett a papírgyártáshoz szükséges cellulóz igény és az ebből származó haszon reményében. Néhány évtized múlva azonban a papíripari termelés visszaesése miatt a szigeti papírnyár termesztése is abbamaradt, magára hagyva az átalakított területet.
A legnagyobb természeti károkozást azonban a Bős-Nagymaros erőművi gátrendszer szigetbeli építkezése okozta. Letarolták a galériaerdőt, a behordott, gát alapjául szolgáló földdel együtt a szigetre került számtalan gyom- és tájidegen növény magva is. A nem hasznosítható hatalmas nyárfa gyökerekkel feltöltötték a védett és értékes faunafajokat tartalmazó Csutri mellékágat, véglegesen tönkretéve nem csak egy igen értékes ökológiai közösséget, hanem egy sajátosan szép ikonikus környezetet is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az erőmű építésének leállítása egyben a további rombolásnak is gátat vetett. Míg az építkezés néhány éve alatt a Táti-sziget értékes növény és állatvilága komoly károkat szenvedett, addig a Nyáras- és Körtvélyes-szigetek a körülményekhez képest szerencsésen vészelték át ezt az időszakot.
A szigeteken megmaradt védett és veszélyeztetett növény- és állatritkaságok olyan értéket képviselnek, melyek (mint nemzeti érték) fennmaradására, megőrzésére és védetté nyilvánítására ösztönözték a természetvédelemmel foglalkozó szakembereket. 2008-ban nyújtották be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz a Táti és Süttői-szigetek természetvédelmi terület létesítéséről szóló tervezetet. A szigetcsoport része a Natura 2000 hálózatnak, a Tátisziget kivételével pedig a szigetcsoport a Duna Ipoly Nemzeti Park kezelésébe került. Tervszerűen történik a szigeteken lévő erdőrészek felújítása, karbantartása.
A szigetek évtizedek alatt tetemes károkat szenvedett környezetének és élővilágának helyreállítása (vagy legalábbis a természetközeli állapot elérése) az igen jelentős anyagi terhek mellet a terület és élővilága környezeti állapotának részletes felmérését, majd a felméréshez igazodó kezelési tervet is el kellett készíteni, amelyet a Duna Ipoly Nemzeti Park (DINP) igazgatósága részéről Baranyai Zsolt, Csonka Péter, valamint a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület munkája. A szigetek vízhez, vagy vízközelhez kötött vizes élőhelyének rekonstrukcióját a győri Hullámvonal Mérnökszolgálati Társaság terve tartalmazza, melynek megvalósítása után a szigetek értékes kétéltűi és hüllői számára biztosít majd biztonságos és tartós élőhelyet hosszú évtizedekre. Talán ez a rövid ismertető is jól érzékelteti a szigetcsoport értékeit, küzdelmes sorsát, és a fennmaradás, megújulás reményét.
A fenti ismertető ad aktualitást a következő bejelentéshez is. Reményeink szerint az őszi idő-szakban megjelenik egy könyv: „A Táti-szigetek és természeti értékei”címmel, amely részletesen bemutatja a Táti-szigetek és a település évszázados, mindennapi életét-kapcsolatát, a szigetekhez is kapcsolódó történelmi, társadalmi és gazdasági vonatkozású eseményeket. A szigetcsoport élővilágát közvetlenül és közvetve befolyásoló földrajzi környezetet (a Kis-Duna, a patakok, az elkerülő út, árvízvédelem). Ugyan csak részletes leírást kapunk a szigetek korabeli, a közelmúlt és a jelen időszak természeti értékeiről, növény- és állatvilágáról. A felsorolt fajokról, egyedekről részletes táblázatokban tájékozódhat az érdeklődő. Olvashatunk a védetté nyilvánítás, a rehabilitációs és rekonstrukciós tervekről. A mellékletekben található (színes) történelmi térképek, archív fotók és egyéb dokumentumok teszik még értékesebbé a közel 180 oldalas könyvet.
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:
A táti szigetek viszonylagos zártsága, olyan természeti értékeket őrzött meg, ami egyedülálló és amibe a növény és állatvilág is beletartozik, de a táj egyedi szépsége sem elhanyagolható.
