A táti Napközi otthonos Óvoda és Bölcsöde fejlesztése

KORSZERŰBB LESZ A TÁTI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE

A táti családok számára fontos a foglalkoztatást és az életminőség javítását célzó családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése. Ezt a célt szolgálja a táti Napközi otthonos Óvoda és Bölcsőde modernizálásának II. üteme, mely a tervek szerint október végére befejeződik. A mintegy 69,92 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósuló fejlesztés során az épület korszerűsítésén és akadálymentesítésén túl az intézmény eszközellátottságának javítása is fontos cél.

Az épület 1960-as években épült, hagyományos tégla falszerkezetekkel, gerébtokos ablakokkal, fa külső és belső ajtókkal, fa szerkezetű enyhe lejtésű tetővel, azbeszt tartalmú hullámpala fedéssel. A belső kialakítása, burkolatai, gépészete, elektromos hálózata elavult. A jelenlegi állapota korszerűtlen, irreálisan magas üzemeltetési költségű, jelen állapotában korlátozottan használható. Az épület felújítás I. ütemét az Önkormányzat saját erőből oldotta meg. Ennek során az épületen kívüli, de ingatlanon belüli csatornahálózat tisztítása, a tetőhéjazat beázások miatti sürgető cseréje, és a vele együtt készíthető tetőfödém korszerűsítése és a járulékos bádogozási munkák elkészítése megtörtént.

A most indult II. ütem keretében a használaton kívüli melegítőkonyha és kazánház megszűntetésével, a nem megfelelő kiszolgáló helyiségek átalakításával új funkciójuknak megfelelő tornaszoba, sportszertár, orvosi és elkülönítő helyiség, akadálymentes WC, irodák, felnőtt és gyermek öltözők-átadók, raktárak, melegítőkonyha, mosogató, tálaló helyiség, mosó-szárító, kazánház, és vizesblokkok kialakítása történik meg, a válaszfalak áthelyezésével, de az épületszerkezetek megtartásával.

A beruházás során megtörténik a burkolatok, az összes belső ajtó, a víz-csatornarendszer és szerelvények cseréje. Megújul a teljes fűtési és melegvíz rendszer, az elektromos hálózat, és kiépül a gyenge áramú és riasztórendszer. Megtörténik az info-kommunikációs akadálymentesítés is. Az épület teljes belső festést kap.

Épület a külső felújítás keretében teljes utólagos homlokzat hőszigetelést kap. Az összes külső nyílászárót kicseréljük, a külső akadálymentesítés keretében a kültéri lépcsőket felújítjuk, egy akadálymentes bejáratot létesítünk megfelelő kialakítású rámpával és korláttal, valamint akadálymentes parkolót alakítunk ki az ingatlanon belül.

Az udvar fejlesztését árnyékot biztosító növényzet telepítésével, továbbá a kinti foglalkozások biztosítására szolgáló árnyékoló kerti pavilon telepítésével oldjuk meg.

A beruházás hatására tehát az épület használhatósága jelentősen javul, az épület hővesztesége csökken. A településkép esztétikusabb lesz, az energiafelhasználás csökken, a fenntartásra fordított kiadások – fenntartási és karbantartási költségek – csökkennek.

A projekt címe: A táti Napközi otthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése. Azonosító száma: TOP-1.4.1-15-KO1-2016-00007. A projekt összköltsége: 69.924.328 Ft A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2017. 12. 31.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a Magyar Állam társfinanszírozásával.


2017.11.14.

Félidejéhez érkezett a táti Napközi otthonos Óvoda és Bölcsőde felújítása

Jó ütemben halad a Móricz Zsigmond utcai Napközi otthonos Óvoda és Bölcsőde modernizálása. A mintegy 69,92 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósuló fejlesztés során az elavult épület korszerű, a mai igényeknek megfelelő és akadálymentes intézménnyé válik, és eszközellátottsága is jelentősen bővül.

Az 1960-as években épült ingatlan belső kialakítása, burkolatai, gépészete, elektromos hálózata elavult. Az elégtelen hőszigetelés miatt üzemeltetési költsége irreálisan magas, a komfortérzet az épületen belül gyenge volt. Az épület részleges felújítását az Önkormányzat saját erőből megoldotta, ami az ingatlanon belüli csatornahálózat tisztítását, a tetőhéjazat cseréjét és a tetőfödém korszerűsítését jelentette.
A most futó projekt keretében a használaton kívüli melegítőkonyha és kazánház megszűnik, a kiszolgáló helyiségek átalakulnak, korszerű tornaszoba, sportszertár, orvosi és elkülönítő helyiség, akadálymentes WC, irodák, felnőtt és gyermek öltözők-átadók, raktárak, melegítőkonyha, mosogató és tálaló helyiség, mosó-szárító, kazánház és vizesblokkok kialakítása van folyamatban a válaszfalak áthelyezésével.
Az összes burkolat, belső és külső nyílászáró, a víz-csatornarendszer és szerelvények cseréje megtörténik. Korszerű fűtési és melegvíz rendszert alakítunk ki, és kiépül az új elektromos hálózat, a gyenge áramú és riasztórendszer. Az épület teljes belső festést kap.
Az energetikai fejlesztés keretében teljes utólagos homlokzat hőszigeteléssel látjuk el az épületet, és az akadálymentesítést is megoldjuk.
A komfortos elhelyezés érdekében mintegy 2,6 millió forint értékben új bútorokat, szőnyegeket, függönyöket, valamint gyermekpancsolót és árnyékolót szerzünk be.
A kivitelezés időarányosan halad, a befejezési határidő tartható. A város korszerű, a mai igényeknek mindenben megfelelő intézménnyel lesz gazdagabb.

A projekt címe: A táti Napközi otthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése.
Azonosító száma: TOP-1.4.1-15-KO1-2016-00007.
A projekt összköltsége: 69.924.328 Ft
A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2017. 12. 31.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a Magyar Állam társfinanszírozásával.