Dohányzást korlátozó új kombinált figyelmeztető táblák
Felhívás
Az Esztergomi Járási Népegészségügyi Intézet felhívja illetékességi területén működő intézmények, vállalkozások vezetőinek figyelmét, hogy a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről,
a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013 (II.14.) Korm. sz. rendelet előírásai szerint 2014. március 1.-től a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, közterületeket, valamint a nemdohányzó intézményeket új formájú és tartalmú felirattal, ill. jelzéssel kell megjelölni, melyek az említett rendelet 7. sz. mellékletében szerepelnek.
Ezek a jelölések megtalálhatók és letölthetők az ÁNTSZ honlapjáról is (www. antsz.hu/dohanyzas*_visszaszoritasa/nemdohanyzok_vedelme), valamint néhány papírboltban is megvásárolhatók műanyag tábla formájában.
2014. március 1. után tartott ellenőrzéseinken már ezeket az új jelöléseket fogjuk keresni a helyszíneken és amennyiben nem ezeket használják, úgy hatósági intézkedést kell kezdeményeznünk.