Segítsünk a segítőknek! Együtt a polgárőreinkért!

Több fronton is helytállnak Komárom-Esztergom megye polgárőrei az országos veszélyhelyzet kihirdetése óta!

Kint vannak az utcákon, fokozott járőrszolgálattal kapcsolódnak be a közterü­letek ellenőrzésébe, segítséget nyújtanak az időseknek az élelmiszerek, a gyógyszerek beszerzésében, kiemelt figyelmet fordítanak biztonságunkra.

Megyénkben 39 egyesületben 1100-an teljesítenek szolgálatot díjazás nélkül.

A járvány idején feladataik ellátásához jól jön a segítség!
A megyei önkormányzat a megyei polgárőr szövetséggel közösen pénzügyi alapot hozott létre a szükséges védőfelszerelések beszerzésére, eszközbeszerzésre és a működési költségeik finanszírozására.

Kérjük megyénk polgárait és vállalkozásait, hogy amennyiben tehetik, támogassák a polgárőrök önkéntes munkáját!
A KÉM Polgárőr Szövetség számlaszáma: 11740009-20032661
Közlemény: KÉM Polgárőr Alap

Az Alap 600 ezer forint hozzájárulással indult útjára – ehhez 200 ezer forintot a megyei önkormányzat, 400 ezer forintot a megyei közgyűlés tagjai és a külső bizottsági tagok adományoztak. „Fontos, hogy a nehéz időkben is összefogjunk, és megbecsüljük azokat, akik önkéntesen értünk munkálkodnak!”

Popovics György elnök KEMÖ
Kun Csaba elnök KEMPSZ