Kereszt felújítás a Bajnai elágazásnál

A Táti Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázatot adott be a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős államtitkárságára, út menti kereszt felújítására. A Táton található négy kereszt közül a Bajnai úti elágazásnál található keresztet újíttatták fel. A pályázat alapján a NKÖ 650.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott. A kereszt felújításához a hiányzó 550.000 Ft-ot a Német Kisebbségi Önkormányzat biztosította.

A kereszt Tardosi vörös mészkőből készült, rajta öntöttvas Krisztus-korpusz látható. Az eltelt 200 év, a különböző időjárási viszonyok nyomot hagytak a kő teljes felületén. A vésett felirat már nem volt olvasható a szennyeződés és a felületi korrodálódás miatt, a csorbák és repedések javítása pedig már feltétlenül szükségessé vált. A keresztet 1822-ben a Keil család állíttatta, amit egy 1939-es canonica visitátió jegyzőkönyvéből derült ki. Mivel az eredeti szöveg már nem olvasható a keresztre az akkor használatos gót betűkkel a következő szöveget vésették. „Herr Jesus Krisztus segne alle, die in diese Stadt kommen und leite jene, die sie verlassen.  A kereszt mellett egy fából készült ismertető táblán tüntették fel a kereszt magyar nyelvű feliratát a németül nem beszélők számára.” Urunk Jézus Krisztus, áldd meg mindazokat, kik e városba jönnek és vezesd, mindazokat kik elhagyják.”

A kereszt felújítását a Stecó Bt végezte el. A kereszt felszentelése 2022. tavaszán lesz.