Bentlakók látogatásának rendje az idősotthonban (2020.06.08.)
Tisztelt Hozzátartozók !
A Nemzeti Népegészségügyi Központ elrendelte Magyarország területén működő valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szolgáltatást nyújtó szociális intézményben a látogatási tilalmat, amit az 13305-54/2020/EÜIG. iktatószámú határozattal részlegesen feloldott.
A részleges feloldás során megkötések kerültek megfogalmazásra indokolttá tették a látogatási rend újra szabályozását.
A lakók napirendjéhez, érdekeik figyelembe vételével megtörtént az új kialakítása.
A látogatás bejelentése
A látogatás tényét minden esetben telefonon kell előre jelezni. A látogatók hétköznap reggel 8-16 óra között mobil telefonon a következő telefonszámon 06/30 879 9014 tudnak időpontot egyeztetni. Amennyiben valamilyen oknál fogva nem tudnak mégse a látogatás lehetőségével élni, ugyanezen a telefonszámon van mód a visszamondásra is.
A látogatók száma
A fennjáró illetve kiültethető lakó egy nap egy alkalommal maximum két látogatót fogadhat.
Ágyban fekvő gondozott esetén egy nap egy alkalommal egy látogató látogathat.
A látogatás időtartama
A látogatók egy alkalommal 20 percet tölthetnek a hozzátartozójukkal.
Mindennap délelőtt: 9-11 óra között.
Délelőtt az alábbi időintervallumokban:
9.00-9.20.
9.30- 9.50.
10.00-10.20.
10.30- 10.50.
Mindennap délután: 15-17 óra között.
Délután az alábbi időintervallumokban
15.00-15.20.
15.30- 15.50.
16.00-16.20.
16.30- 16.50.
Fontos a pontos érkezés és távozás betartása. Amennyiben késnek, az a látogatási idő rövidüléséhez vezet.
A látogatás helyszíne
A látogatás a nem ágyban fekvő gondozottak esetén az intézmény udvarában történik. A látogatók beengedése a házon kívül, a nagykapun keresztül lesz biztosítva.
Három kijelölt látogatási hely van jó idő esetén.
1. Kerti kiülő, pavilon
2. Diófa alatti padoknál
3. Mária szobornál
Rossz idő esetén a következő helyiségekben biztosítjuk a találkozást:
1. Orvosi szoba
2. Étkező
3. Klubszoba
A látogatók beengedése rossz idő esetén a főbejáraton keresztül történik. Ebben az esetben a lábmegtörlése a kihelyezett lábtörlőn, illetve a kézfertőtlenítőszer és a szájmaszk használata kötelező.
A látogatási helyszín biztosítása során mindig az udvar élvez elsőbbséget, utána a fent felsorolt sorrendben történik a látogatás szervezése. Ez azért fontos, mert az Orvosi szoba kívülről megközelíthető. Ott is érvényes a lábmegtörlése a kihelyezett lábtörlőn, a kézfertőtlenítőszer illetve a maszk használata.
A látogatók
Minden esetben csak egészséges személy látogathat ellátottat. Az intézmény területére való belépéskor a látogatónak erről írásban is nyilatkoznia kell, ezzel igazolva a látogatás tényét is.
A látogató viselkedésével, magatartásával nem zavarhatja a kialakított nyugodt légkört, a többi ellátottat, a dolgozókat.
Mivel a COVID-19 vírus idős és krónikus betegségben szenvedő embereknél súlyos formában jelentkezhet kerülni kell a szokásos érintkezési formák közül a kézfogást, puszit.
A lakók részére továbbra is lehet csomagot behozni, ( élelmiszer, használati tárgyak,stb.) hétköznap 8-15 óra között.
Tisztelettel:
Leitermann-né Hauszknecht Krisztina
Intézményvezető