Wesztergom Country Együttes – 2022.04.30. (szombat) 18.00

Wesztergom Country Együttes

Kultúrház és Könyvtár, Tát

2022.04.30. (szombat) 18.00

A belépés ingyenes!

Az együttes rövid bemutatkozása:

A Wesztergom country együttes négy fővel (Molnár Zoltán, Parragi György, Russ Pál, Szentkirályi Károly) 1980 tavaszán alakult Esztergomban. Az első sikerünket a Dorogon megrendezésre kerülő Művészet és Ifjúság versenyen értük el, majd ezt követően az egész országot bejártuk. Esztergom mellett főleg Szegeden és Tatabányán fordultunk meg rendszeresen, de több országos rendezvényen is részt vettünk, rádióműsorokban szerepeltünk. A Magyar Rádió felvette három dalunkat. Ezen kívül szerepeltünk a Magyar Ifjúság slágerlistáján is.

Megalakulásunkat követően Molnár Zoltán énekes, gitáros tagunkat rövid időn belül Vereckei Attila váltotta, aki ma is a zenekar tagja. Hegedűseink Győri Edit, majd Borbély László voltak.

Az együttes igazán aktív 2000-ig volt, majd ezt követően néhány fellépést után abbamaradt a muzsikálás.

2018-ban döntöttük úgy, hogy ismét felvesszük a „lantot”.

Jelenlegi felállásunk:
Németh Judit (hegedű, ének)
Parragi György (bendzsó, mandolin. ének)
Vereckei Attila (gitár, mandolin, ének)
Vereckei Ádám (basszusgitár, ének)

Műsorunkon elsősorban saját szerzemények szerepelnek magyar és külföldi költők verseinek megzenésítésével és e mellett a hagyományos amerikai country dalok eredeti nyelven.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?