Klapka utcai orvosi rendelő épületének infrastrukturális fejlesztése

Fotódokumentum a fejlesztés előtti és a 100 százalékos készültségi állapotról

Sajtómegjelenések

 

2017. szeptember 1.

MEGÚJUL A KLAPKA UTCAI ORVOSI RENDELŐ

A táti lakosok egészségügyi ellátásában fontos szerepet játszó rendelő modernizálása júniusban kezdődött el, és a tervek szerint október végére elkészül. A mintegy 32,73 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósuló fejlesztés során az épület korszerűsítésén és akadálymentesítésén túl a praxisok eszközellátottságának javítása is fontos cél. A projekt a 2. sz. védőnői, a 2. és 3. számú háziorvosi, valamint fogorvosi körzetet érinti.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló beruházás célja a lakosság jobb egészségügyi ellátásának biztosítása a Tát, Klapka György u. 2. szám alatti orvosi rendelő épületének infrastrukturális fejlesztésével, felújításával, korszerűsítésével, az akadálymentesítés megvalósításával és az udvar felújításával.

Épület külső felújítása keretében kicseréljük a tetőhéjazatot, a bádogozást, az eresz- és lefolyó esőcsatorna rendszert, valamint külső hőszigetelést kapnak a falak és a födém.

Modernizáljuk a kültéri lámpatesteket, a külső akadálymentesítést rámpák kialakításával oldjuk meg. A lépcsők csúszásmentes burkolatot kapnak.

Az épület belső átalakítása során akadálymentes WC-t és egy multifunkcionális helyiséget alakítunk ki, továbbá megtörténik az infó-kommunikációs akadálymentesítés is. Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyenge áramú elektromos munkák elvégzésére is sor fog kerülni.

Kerékpár és babakocsi tárolót telepítünk, továbbá az épülethez kapcsolódó udvar teljes zöld felületét rendezzük, elkészül a tereprendezés, füvesítés, parkosítás, díszcserjék ültetése és az épülethez tartozó járdák, térkő burkolatok kialakítása. Kültéri padokat és esővíz gyűjtő tartályokat is el fogunk helyezni a fejlesztés helyszínén.

A beruházás hatására az épület használhatósága javul, az épület hővesztesége csökken. A településkép esztétikusabb lesz, az energiafelhasználás csökken, a fenntartásra fordított kiadások – fenntartási és karbantartási költségek – csökkennek.

A projekt címe: Klapka György úti orvosi rendelő épületének infrastrukturális fejlesztése.

Azonosító száma: TOP-4.1.1-15-KO1-2016-00014.

A projekt összköltsége 32.730.461 Ft

A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2017. 10. 31.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a Magyar Állam társfinanszírozása mellett.

 


2017. október 25.

BEFEJEZŐDŐTT TÁTON A KLAPKA UTCAI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA

A táti lakosok egészségügyi ellátásában fontos szerepet játszó rendelő modernizálása ez év júniusában kezdődött el. A mintegy 32,7 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósuló fejlesztés során az épület korszerűsítésén és akadálymentesítésén túl a praxisok eszközellátottságának javítása is fontos cél volt. A projekt védőnői, háziorvosi valamint fogorvosi praxisokat érintett.

Táton, a Klapka György u. 2. szám alatti orvosi rendelő épületének és udvarának felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése a lakosság jobb egészségügyi ellátásának biztosítását szolgálja. A felújítás során az épület új tetőhéjazatot, bádogozást, eresz- és lefolyó esőcsatorna rendszert kapott. Az utólagos külső hőszigetelés megoldásával az épület energiatakarékos üzemeltetése lehetővé vált.
Az épület belső átalakítása során akadálymentes WC és egy multifunkcionális helyiség kialakítása mellett az infó-kommunikációs akadálymentesítés is megtörtént.
A modernizált kültéri lámpatestek a kornak megfelelő megvilágítást adnak. Külső rámpák kialakításával az akadálymentesítés megoldódott, a lépcsők pedig csúszásmentes burkolatot kaptak. A betegek kényelmét szolgálja az újonnan kialakított kerékpár és babakocsi tároló. Az épülethez kapcsolódó udvar teljes rendezése is elkészült, és az épülethez tartozó járdák térkő burkolatot kaptak. Kültéri padok és esővíz gyűjtő tartályok is elhelyezésre kerültek a fejlesztés helyszínén.
A praxisok eszközellátottsága is javult, új bútorok, orvosi és számítástechnikai eszközök segítik a gyógyító tevékenység hatékonyságát, mintegy 5,6 millió forint értékben.
A beruházás hatására az épület használhatósága javult, az épület hővesztesége csökkent. A településkép esztétikusabb lett, az energiafelhasználás csökkenése miatt a fenntartásra fordított kiadások jelentősen csökkennek.
A projekt címe: Klapka György úti orvosi rendelő épületének infrastrukturális fejlesztése. Azonosító száma: TOP-4.1.1-15-KO1-2016-00014.
A projekt összköltsége 32,73 mFt. A támogatás intenzitása 100%.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a Magyar Állam társfinanszírozása mellett.

További információ kérhető Russ Pálné referenstől (+36-33/514-518, russpalne@tat.hu)