Az iskola tájékoztatója a Fő úti épületnél történt vízkárral kapcsolatban

Tisztelt Szülők! Tisztelt Tátiak!

 

Az alábbiakban szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy mi is történt a Táti III. Béla Általános Iskola Fő úti épületében.

Szerda reggel kollégáim a tanáriba lépve új, elég nagy repedéseket vettek észre a falakon. Az épület gyors áttekintése után kiderült, hogy a Fő úti szárny legtöbb termében, illetve a folyosókon is ilyenek vannak.

A gyerekeket nem engedtük be az épületbe. Gyorsan megszerveztük az első napi tanítást, az új épületszárnyba elhelyezve a gyerekeket. Eközben tájékoztattuk a polgármesteri hivatalt és a fenntartó- működtetőt, az Esztergomi Tankerületet a helyzetről.

Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy valahol csőtörés van, folyik be a víz az iskola alá.

Lux Éva főépítész asszony, illetve Csupor Dániel műszaki előadó megérkezésük után telefonon hívta Besey László statikust. Nemsokára a Polgármester Úr, Turi Lajos, majd Muszela Szabolcs, a tankerület vezetője és Szendi Ferenc műszaki vezető is megtekintették a károkat.

Ezalatt kollégáimmal megszerveztük a gyermekek tízóraizását és átszerveztük az ebédelés rendjét.

A vízmű dolgozói lezárták a Fő út érintett szakaszán a vizet és elkezdték a feltárást. Hamar kiderült ugyanis, hogy a gerincvezetékben van a hiba. Estig tartott az elhárítása.

A statikus elsődleges vizsgálata szerint az épület nem szenvedett súlyos károkat, és a csütörtöki napra ígérte a részletes vizsgálatot. Addig is több repedésre gipszpogácsát helyezett el az iskola gondnoka, hogy látszódjon, mozog-e továbbra is az épület.

Ezek után, illetve ezalatt megszerveztük a másnapi munkarendet, mely szerint a 3. és 4. osztályos diákok a következő napokban a kertvárosi épületünkbe fognak járni. Ehhez a Szent István úton is komoly átszervezés zajlott. Az alsó szinten lévő osztályokat átköltöztettük a felső szintre,így az alsó tagozatos diákjaink a földszintet vették birtokukba.

Természetesen ezzel egyidejűleg a templom mögötti, újabb épületrészben is zajlott az osztályok áthelyezése, ideiglenes tantárgyfelosztás készítése, hiszen az ingázás a két épület közt kivitelezhetetlen lenne.

Csütörtökön a fentieknek megfelelően, rendben le is zajlott az első rendkívüli tanítási nap.

10 órakor Besey László statikus meg is kezdte a több órán át tartó, alapos felmérést, mely megerősített minket abban, hogy az épület nincs életveszélyes állapotban, és a málló, pergő festék és vakolat eltávolítása után újból igénybe vehető.  Írásbeli jelentését előre láthatólag hétfőn nyújtja be a Tankerületnek. Muszela Szabolcs igazgató úr a tájékoztatás után röviddel jelezte is, hogy egy vállalkozó egy brigáddal hétfőn reggel 9 órakor megkezdi az elhárítási, javítási munkálatokat, hogy mihamarabb a szokott helyszíneken folytatódhasson a tanítás.

Ezúton szeretnék minden érintett félnek köszönetet mondani:

– Az Önkormányzatnak,

–  és a Tankerületnek a gyors reagálásért, az azonnali segítségért.

– Vezetőtársaimnak Emmer Melindának és Baginé Kis Ildikónak az átszervezésben nyújtott rengeteg munkájukért.

– Az iskola minden dolgozójának, hogy azonnal, roppant rugalmasan álltak az új feladatok elé.

– A gyerekeknek, hogy fegyelmezetten, okosan elfogadták az új helyzetet.

– És persze a táti lakosoknak, hogy nem kezdtek el pánikolni és rémhíreket terjeszteni.

 

Kalmár Károly

igazgató

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?