Családi kerékpáros nap szeptember 24-én

Tát Város Önkormányzata és Mogyorósbánya Község Önkormányzata családi kerékpáros napot szervez 2021. szeptember 24-én, melyre szeretettel várja az érdeklődő résztvevőket!

Tát Város Önkormányzata és Mogyorósbánya Község Önkormányzata konzorciumot hozott létre kerékpárosbarát útvonal létrehozására, illetve fejlesztésére, mely kapcsolatot létesít a 117. sz.-ú közúttal párhuzamosan haladó EuroVelo 6 nyomvonal meglévő szakasza, Tát Város belterülete – központja, Mogyorósbánya Község belterülete – központja, és a Bajót – Péliföldszentkereszt településrészen lévő zarándokhely és turisztikai központ között.

A fejlesztés révén lehetővé vált az EuroVelo 6 nyomvonal Tát városközpontnál haladó szakaszának, meglévőhöz képest sokkal rövidebb útvonalon való összeköttetése Péliföldszent-kereszttel, továbbá a beruházás hozzájárul a közlekedésbiztonság javításához is, hiszen a teljes útvonal közlekedésbiztonságilag az útügyi előírásoknak megfelelő kiépítéssel valósult meg úgy, hogy biztosítja a biztonságos közlekedési feltételeket valamennyi közlekedő számára.

A projekt másik 2 kapcsolódó projekttel összehangolva valósult meg, melyek eredményeként létrejött a három településen átívelő kerékpáros útvonal.

A teljes beruházási programot az alábbi fejlesztési programok finanszírozták:

  • Tát – Mogyorósbánya települések konzorciuma által elnyert TOP-3.1.1-16-KE1 – Fenntartható települési közlekedésfejlesztés program,
  • a nyomvonal részeként a Rába-Duna-Vág EGTC négy megyéjének (Pozsony, Nagyszombat (SK), Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom (HU)) szakrális értékeit kerékpárral bejárható módon bemutató, a meglévő kerékpáros infrastruktúrákat felhasználó és kis léptékben fejlesztő turisztikai projekt, a SacraVelo Esztergom – Péliföldszentkereszt útvonalának,
  • továbbá a Magyar Falu program keretében az 11129 jelű országos közút Tát és Mogyorósbánya közötti szakaszának felújítása történt meg.

A teljes program részletes bemutatása:

A kerékpáros útvonal első szakasza Táton a 117. sz.-ú országos főút alatt átvezető kerékpáros aluljárótól induló, 250 m új kiépítésű vegyes használatú út, mely kapcsolódik az Eurovelo 6 kerékpárúthoz. A kerékpáros útvonal a János lovagok terén és a 10. sz.-ú főúton vezet tovább nyitott kerékpársáv létesítésével 260 m hosszban. A 10-es útról a Rákóczi és Árpád utcák meglévő aszfalt burkolatán kerékpáros nyom burkolati jelek vezetik a kerékpárost a Mogyorósi útig 700 m hosszan. Az útvonal innen újra országos közútszakaszra fordul a Mogyorósbánya felé vezető 11129. jelű bekötőútra. A bekötőúton táblák és kerékpáros nyomok vezetik a kerékpárost Mogyorósbányára, a szakasz hossza az Árpád utcától a település központjáig 4000 m. A közút burkolata felújításra szorult, melyet a kezelője, a Magyar Közút Nyzrt. részben a Magyar Falu program finanszírozásával, részben saját erőforrásból újított fel. Mogyorósbányán a település központtól a Fő utca még belterületi szakaszán további 400 m-t kerékpározhatunk a település külterületén induló új építésű, vegyes használatú szakasz kezdetéig. Az erdőn át vezető, a korábban is erdészeti-mezőgazdasági útként használt nyomvonalon épült ki ez a szakasz, mely a település D-i részén lévő szántók megközelítését is biztosítja, hossza 730 m. A vegyes használatú szakasz végén forgalomterelő pollerekkel a gépjármű forgalom elől elhatárolva indul a kerékpárút, mely a település határig tart, hossza mintegy 720 m. A településhatáron a Bajót Péliföldszentkereszti oldalon indul a SacraVelo kerékpáros nyomvonal egy újonnan kiépített, szilárd burkolatú vegyes használatú úton, mely a 1124 jelű országos közúthoz csatlakozik, hossza 420 m. A közútcsatlakozástól mintegy 1000 m kerékpározás után érhető el a Péliföldszentkereszt központjában a Látogatóközpont és a Szalézi rendház.

A három különböző szervezet által megvalósított, külön források terhére történt beruházások közül két beruházás megvalósítása már 2020. évben megvalósult, a mogyorósbányai útszakasz felújítása pedig most fejeződött be, így ennek megvalósításával egy jól használható, három településen átívelő kerékpáros útvonalat kaptak a környék lakói és az ide érkező turisták.

A kialakított kerékpárút és vegyes forgalmú út minden szakaszon kétirányú. Az újként kiépült, csak kerékpárosok által használt szakaszokon (csak a Mogyorósbánya külterületi szakaszok ilyenek) haladó kerékpárosok a keresztezett földutakkal szemben elsőbbséget élveznek, a vegyes forgalmú úttal szemben viszont alárendelt, a járdák keresztezésénél a gyalogosok rendelkeznek elsőbbséggel. Ezek mindenhol szabványos forgalomtechnikai elemekkel jelzésre kerülnek.

Az útvonal Mogyorósbánya külterületi szakaszán a vegyes forgalmú szakasz és az elválasztott kerékpárút határán fizikai akadály (pollerek) került elhelyezésre a gépjárművek kerékpárútra való ráhajtásának megakadályozása érdekében.

Az egyes szakaszokon útburkolati jelek és közúti jelzőtáblák segítik a kerékpározók közlekedését.

A 10. sz. főközlekedési út Tát átkelési szakaszán a megvalósult nyomvonalon mindkét forgalmi sávban irányhelyes nyitott kerékpársáv valósult meg, ilyen típusú kerékpáros létesítmény a környéken még nem található, így főleg a gépkocsivezetőknek még „szokni kell” a használatát. A KRESZ 18. § (10) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz:

„A nyitott kerékpársávot – amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv – az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. A nyitott kerékpársávot – az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladás ezt szükségessé teszi – más járművek is igénybe vehetik, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett. A jobbra bekanyarodást a nyitott kerékpársávról kell végrehajtani. A kerékpáros balra bekanyarodásra történő felkészülés céljából, vagy ha a nyitott kerékpársáv megszűnik, a nyitott kerékpársávot elhagyhatja”.

Tehát arra a gépkocsik is ráhajthatnak, de a kerékpárosnak „védelme” van rajta a gépkocsikkal szemben.

A családi kerékpáros nap során a kerékpáros hálózat új és régebbi elemeinek „bebiciklizése” történik családi élménytúrán, melyet tovább színesít a gyerekeknek szervezett kerékpáros ügyességi feladatok végrehajtása.

 

Gyülekezés: 2021. 09. 24. 10.00 órától a táti Kultúrház előtt, ahol a szemközti sportpályán játékos ügyességi feladatokkal várjuk a gyerekeket

Indulás: 2021. 09. 24. 11.00 órakor a táti Kultúrház elől

Cél: Gerecse Natúrpark Látogatóközpont, Péliföldszentkereszt

Táv hossza: 6,6 km

A családi kerékpáros nap ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel, de részvételi szándékuk jelzését szívesen vesszük Csillag Csaba Elnök Úr irányába a 06309934617-es telefonszámon. A kerékpáros napon mindenki saját felelősségére vesz részt!

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Tát Város Önkormányzata és Mogyorósbánya Község Önkormányzata

A projekt címe: Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt kerékpárút létesítése.

Azonosító száma: TOP-3.1.1-16-KO1-2017-00002

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a Magyar Állam társfinanszírozásával.